2016. 09. 27. Nyírõ Gyula Kórház Teázója

Kedves résztvevõk, kedves egyesületi tagjaink, kedves olvasók!

Örömmel adom hírül, hogy Középmagyarországi régiónk Teázóján meglepõen sokan vettünk részt – szerencsés szervezés volt talán, hogy a nyílt elnökségi után kezdõdõen találkoztunk – így országosra sikerült. Benkõ-Rónaszéki Szandra, a vezetõ szociális munkás gondoskodott az igen finom - tea, pogácsa és ásványvíz – ellátásról.

Házigazdáink nyolcan - pszichiátriai osztályok, gondozó, TÁMASZ ambulancia, belgyógyászat, krónikus belgyógyászat, mi vendégek huszonketten - Szent János, BIK, Korányi, Szent István (László és Merényi), Uzsoki, Péterfy, GOKI, SE Maternity, Kistarcsa, Vác, Dunaújváros, Sopron, Siófok, Honvéd (Bp. és Hévíz) Kórházakból, köztük elnökségi tagok – ültünk körben a Kórház könyvtárában.

Hosszú, „ventiláló mentes” szünet elõzte meg e Teázót, így meglehetõsen nehéz feladat volt mederben tartani az egymást váltó gondolatokat, törekedve, hogy elsõsorban vendéglátóinkat hallhassuk.

A továbbiakban Szabó Györgyi - BIK, mentálhigiénés hallgató – beszámolóját, olvashatjuk, hogyan, látta õ, a külsös szupervizor fülén-szemén-szívén keresztül.

„A találkozón elhangzottakat három csoportba osztanám. Az elsõ, a vendéglátóink bemutatkozása, az intézményben folyó pszichiátriai ellátás, szakmai munka rövid ismertetése. A második, a szociális munka mindennapi nehézségei. A harmadik pedig, hogy az év elejétõl átalakult család és gyermekjóléti központok elégtelen mûködése mennyire gátolja az érdemi szociális munkát.

1. A kórházban a pszichés betegek ápolása ambuláns és fekvõbeteg ellátás formájában történik. Három osztály, az I, II, III. pszichiátriai osztály végzi a területi alapú fekvõbeteg ellátást, összesen mintegy 158 ággyal. Mindegyik osztályon 1-1, egy helyütt 2 szociális munkás látja el a feladatokat. Egy éve adták át a Központi Pszichiátria - Betegfelvételi Részleget és Szubintenzív Részleget. A betegfelvételin 8 ágy áll rendelkezésre, ahol 24 órás megfigyelést biztosíthatnak és ha szükséges, akkor tovább küldik a beteget a pszichiátriai osztályokra, a gerontopszichiátriai vagy a szubintenzív részlegre. A szubintenzíven 20 ágyon folyamatosan megfigyelve végzik a beteg állapotát figyelembe vevõ, szükség esetén gyógyszeres kezeléssel kiegészített terápiás munkát. A gerontopszichiátriai részlegen demens betegek megfigyelésére van lehetõség. Folyamatos telítettség jellemzi az osztályokat. Az addiktológiai osztály az egész ország területérõl fogad betegeket, de mivel magas küszöbû intézet, ezért csak a már elvonáson átesett, szert nem használó, a gyógyulás mellett elkötelezõdött, motivált betegekkel foglalkoznak. Az ellátás fókuszában a terápia, a különbözõ csoportfoglalkozások állnak. Fontosak más szociális intézményekkel fennálló kapcsolatok az utógondozás, a rehabilitációra küldés, késõbbi elhelyezés miatt. A krónikus belgyógyászati osztályon napi térítési díj ellenében 3 hónapos ellátást biztosítanak elsõsorban idõs, további elhelyezésre váró betegeknek.

Ambuláns ellátást végzõ részlegek a Drogbeteg Gondozó és Prevenciós Központ, illetve a Támasz Gondozó. Mindkét intézet országos ellátási területû. A drogambulancia fõ profilja a drogfüggõség terápiás és gyógyszeres kezelése egyénileg vagy csoportban és a megelõzés. Magas szintû ellátási forma. 18 év alattiak is benne vannak a klienskörben, mert kiskorúaknak nincs ellátó hely hazánkban. Alkalmi drogfogyasztók esetében eltereléssel is foglalkoznak. A Támasz Gondozóban elõ és utógondozás folyik. Mindenfajta függõséggel fordulhatnak hozzájuk kliensek. A gondozásba vétel feltétele 3 rendezett megjelenés. Az alkohol, gyógyszer, drogfüggõ, szenvedélybetegek ellátása egyéni és csoportos formában, elsõsorban terápiás lehetõségek alkalmazásával folyik. A gondozó munkatársai külsõ helyszínekre is kimennek, pszichiátriai rendelést végezve és az ehhez kapcsolódó szociális munkát biztosítva. Alapítványokkal, egyesületekkel, egyházakkal állnak kapcsolatban, elõsegítve a veszélyeztetettség felmérését, esélyt adva a korai beavatkozásra.

2. A szociális munka kritikus területeként hangsúlyosan megjelent a hajléktalanság problémaköre. Az elhelyezés nehézségei, a személyazonosítás buktatói. Egy másik jelentõs terület az idõsellátás. Egyre gyakrabban elõfordul, hogy súlyos állapotú idõs emberek ügyeiben kell eljárni és olyan mértékû elhanyagoltság tapasztalható, mely már a büntetõjog kategóriájába sorolható. A beszélgetésbõl kiderült, hogy nagyon fontos egy eset megoldása során, hogy kinek, milyen a szakmai kapcsolatrendszere. A különbözõ területeken dolgozó kollégákkal kialakított jó személyes kapcsolatok nagymértékben segíthetik a munkát, hamarabb születik megoldás az esetekben.

Az esetek dokumentálása, pontos adminisztrációja kiemelkedõ jelentõségû az ügyek kapcsán. Nincs egységes irányvonal, a különbözõ intézményekben dolgozó kollégák maguk dolgozzák ki a saját rendszerükkel illeszkedõ adminisztrációt, ami nehézséget is okoz. A gyermekvédelmi ügyekben kiemelkedõ jelentõségû a pontos dokumentálás.

Egy további fontos pont a szociális munkában, hogy a jelzések egy-egy esetrõl honnan érkeznek kollégáinkhoz. Néhány osztályról csak késõn jut el a megfelelõ helyre a jelzés, ami késleltetheti az ügyintézést. Jó volna egy olyan egységes rendszer, amiben a szociális munkás is naprakészen látná a kórházba bekerülõ beteg állapotváltozását, szükségleteit, hogy idõben és hatékonyan tudjon beavatkozni a folyamatba.

3. A beszélgetés utolsó harmadában a család és gyermekjóléti központok átalakulása, a törvényi változások kerültek a fókuszba. Az átalakuló rendszer kidolgozatlansága, a feladatok, kompetenciák tisztázatlansága a tapasztalatok szerint jóval megnyújtja és nehezíti az esetek intézését. A kollégák kreativitása és embersége tetten érhetõ azokban az esetekben, amikor nincs idõ kivárni a hivatalos út lehetõségeit.

Mentálhigiénés hallgatóként azt láttam, hogy nagy szükség van az ilyen találkozókra. Nem tudom, hogy milyen gyakorisággal van lehetõség az együtt gondolkodásra, tapasztalatcserére és a szakmai ventilálásra, de az alkalom dinamikájából látszott, hogy nagyon sok a kimondani való nehézség és sok helyen nagyon egyedül van a szociális munkás. A megszólalásokból kihallatszott egyfajta szélmalomharc a rendszer hibái miatt. Ahogy Veronika utalt egy gondolattal a kollégákat naponta érintõ és kihívás elé állító szélsõséges esetekre, amik pszichésen rendkívül megterhelõk, azon gondolkodtam, hogy annak is témának kellene lenni egy ilyen eseményen, hogy a segítõnek vajon ki segít. Van-e lehetõsége, eszközei, hogy idõrõl idõre letegye, kimondja, ha szükséges szupervízióba vigye azt, amivel találkozik. Adott-e, fontos-e ez, ennek megszervezése egy adott intézményen belül. De intézmények munkatársai között is, ahogy itt is szépen elõjött, még ha konkrét segítség nincs is, de az ott van, hogy nem vagyunk egyedül, meg tudjuk osztani a nehézséget és összefogva egymást erõsítjük. Ebben a nem vagyok egyedül érzésben megszülethet annak a hite, hogy együtt változtatni, hatni is képesek vagyunk egy-egy dologban.”

Akik még ottmaradtunk, meglátogattuk a legújabb, 4 modern épületet és a nyugalmat árasztó „Kastélyt”, ahol Szandra régi-régi ügyfeleit ismerhettük meg, - mint „családtagok” - mosolyogva köszöntve egymást.

Házigazdáinkkal együtt magam is azt gondolom, ez a találkozó kezdete lehet egy folytatásos ventiláló, majd pedig alkotó sorozatnak. Ajándéknak élhettük meg egymást a közös sikerek és nehézségek megosztásában, noha ifjú, valamint szerencsésebb helyzetben lévõ kollégáink döbbenete is érezhetõ volt a mérleg nehezebb serpenyõjét nyomó kritikák hallatán. Elek János jelezte, hogy meghívhatnánk legközelebb Dr. Fórizs Éva fõorvosnõt (korábban Támasz Gondozó Kõbánya, Liget tér) és más orvos kollégát is. Bennem pedig Dr. Pálvölgyi Gabriella fõorvosnõ (BMSZKI), személye jelent meg e sorok írásakor a „Közös nyelvünk az EGÉSZ-ség” c. konferenciánk (2012.) egyik jeles elõadójaként. Beszélt a „medico/szociális, vagy szocio/medicinális” szemléletérõl: „Hiszen annak, aki megrokkan egészségében, az elkerülhetetlenül megrokkan szociális helyzetében, illetve ez fordítva is igaz, aki szociális kihívásokkal küzd, az elõbb utóbb egészségügyi problémákkal is szembe találja magát.”

Rajtunk, rajtatok múlik, a jövõben kiket hívunk, hova megyünk, mire szánjuk magunkat. Ha reagáltok e beszámolóra, kedvünk lendül. Ha valamit megfogalmazunk, már megragadhatjuk, tudunk vele tovább dolgozni.

Budapest, 2016. 09..27.

Zöld Veronika, EÜDSZM Középmagyarországi Régió felelõse, a Teázók szervezõje és Szabó Györgyi - BIK, mentálhigiénés hallgató